Eddig 80 kárpátaljai katona esett áldozatul a ketet-ukrajnai konfliktusnak



A kelet-ukrajnai konfliktus két évvel ezelőtti kezdete óta 80 kárpátaljai katona vesztette életét az úgynevezett terrorellenes műveleti övezetben (ATO), a legutolsó áldozatot, egy 32 éves férfit csütörtökön helyezték örök nyugalomra Ungváron.

donyeck_katonak1

Kelet-Ukrajnában a harcok kirobbanása óta 80 kárpátaljai katona vesztette életét. Közülük 69 az ukrán fegyveres erők, 5 a határőrség kötelékében, 6 pedig önkéntes zászlóaljakban szolgált – közölte csütörtökön Kárpátalja megye állami közigazgatási hivatalának sajtószolgálata Petro Marko ezredesre, a megyei hadkiegészítő parancsnokság helyettes parancsnokára hivatkozva.

A magyar nemzetiségű áldozatok számát hétre becsülik, ami nagyjából megfelel a magyarok arányának Kárpátalján. 

Marko azt is elmondta, hogy az Ukrajnában eddig lebonyolított hat mozgósítási hullám során Kárpátaljáról háromezer főt hívtak be a hadseregbe. Jelezte, hogy a megyei hadkiegészítő parancsnokságon másfél ezer, a harcokban részt vett katonát tartanak nyilván. Az ATO-ból hazatértek közül eddig 38 személy számára állapítottak meg hadirokkantsági ellátmányt.

 

mti