Általános sztrájkot tartanak Belgiumban a kormány megszorító politikája miatti tiltakozásul



Általános sztrájkot tartanak pénteken Belgiumban a kormány megszorító politikája miatti tiltakozásul, a több szektorra is kiterjedő munkabeszüntetés már reggel súlyos fennakadásokat okozott a közlekedésben és a gazdaság működésében Brüsszelben és az ország más részein is.

A brüsszeli tömegközlekedési vállalat (STIB) hálózatán egyetlen jármű sem közlekedik, és a vallon távolsági buszhálózat, a TEC szolgáltatása is erősen akadozik.

Az SNCB állami vasúttársaság tájékoztatása szerint pénteken a vonatközlekedésben is fennakadások várhatóak. A vállalat a honlapján azt tanácsolta az utasoknak, hogy ha tehetik, próbáljanak más megoldást találni az úti céljuk elérésére.

A sztrájk várhatóan egyes belgiumi repülőterek működésére is kihatással lesz, helyi lapok szerint a csomagkezelők és a légiforgalmi irányítók több légikikötőben is beszüntethetik a munkát.
A Bpost postacég alkalmazottai és az önkormányzati dolgozók is munkabeszüntetéssel tiltakoznak a kormány politikája ellen, utóbbiak főként Liege, Mons, Charleroi és Namur városban okozhatnak zavarokat.
Az iskolák és a kórházak nyitva tartanak, kisebb fennakadásokra azonban számítani kell a Le Soir című belga lap híradása szerint.

A pénteki munkabeszüntetést a három nagy belgiumi szakszervezet közül a szocialista FGTB hirdette meg, a kereszténydemokrata CSC és a liberális CGSL hivatalosan nem csatlakozott a sztrájkhoz, a helyi központjaikra bízták, hogy szolidaritást vállalnak-e az FGTB-vel.

A belga kormány a következő öt évben 11 milliárd eurót akar megspórolni gazdasági és szociális reformjai révén, és egyebek között azt tervezi, hogy 2030-tól 65 évről 67 évre emeli a nyugdíjkorhatárt, valamint befagyasztja a bérek és segélyek indexálását a gazdaság versenyképessége és a foglalkoztatottság növelése érdekében. A szakszervezetek azzal vádolják a kabinetet, hogy takarékossági intézkedései aránytalanul súlyosan érintik a munkavállalókat, a közszolgáltatásokon való spórolást pedig a társadalom egésze megsínyli.

mti