Tusk: beláthatatlan politikai következményekkel jár a britek távozása



Beláthatatlan politikai következményekkel jár az uniós tagságról kiírt brit népszavazás végeredménye, ez drámai pillanat, különösen Nagy-Britannia számára – jelentette ki péntek reggeli sajtótájékoztatóján Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke.

Brüsszeli sajtóértekezleten Tusk leszögezte, hogy bár más eredményre számítottak, az Európai Unió felkészült erre a “negatív forgatókönyvre” is.

Az Európai Tanács elnöke biztosított afelől, hogy nem alakul ki jogi vákuum addig sem, amíg hivatalosan le nem zárul Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból.

Mint mondta, a kiválási tárgyalások végéig nem szűnnek meg a szerződéses kötelezettségek a szigetországra vonatkozóan.

A Nagy-Britannia távozása után bennmaradó tagországok továbbra is elkötelezettek az Európai Unió egységének megőrzése mellett – hangsúlyozta.

Tusk elmondta, az európai uniós állam-, illetve kormányfők jövő heti csúcstalálkozójának alkalmából sort fognak keríteni a bennmaradó “huszonhetek” informális tanácskozására is.

A tanács elnöke javasolta, hogy az uniós vezetők kezdjenek el gondolkodni a kontinens jövőjéről.
“Ami nem öl meg, az erősít” – hangoztatta Donald Tusk.

mti