Minden eddiginél több migránsra számít a Frontex



Minden eddiginél több migráns vállalkozik idén arra, hogy megtegye a Líbia és Olaszország közötti veszélyes tengeri utat, ami az Európai Unió és Törökország között kötött menekültügyi paktum következménye – hívta fel a figyelmet kedden az unió határvédelmi ügynökségének (Frontex) vezetője.

migransok

“Már 13-14-szer nagyobb a Líbiából Olaszországba érkező menedékkérők száma, mint a Törökországból Görögországba tartó migránsoké” – jelentette ki Fabrice Leggeri német újságoknak. “A középső földközi-tengeri útvonalat ennyien még soha nem használták” – tette hozzá.

A Líbia és Olaszország közötti bevándorlás miatti illegális határátlépések száma idén meghaladja minden más határszakaszon tapasztaltét – hangsúlyozta Leggeri.

“Ha a Nyugat-Afrikából Líbiába tartó migránsáradat megáll, akkor nagyjából 300 ezer olyan emberrel kell számolnunk, aki idén Nyugat-Afrikából az északi Maghreb-államokba megy, hogy aztán onnan utazzon tovább Európába”

– mondta a Frontex vezetője. Hozzátette: ráadásul Egyiptom is egyre fontosabb kiindulóállomása az embercsempészek hajóinak, onnan azonban jóval veszélyesebb átkelni, mint Líbiából, és akár tíz napnál is tovább tarthat az út.

Leggeri dicsérte az Európai Bizottság azon szándékát, hogy a konfliktusok sújtotta országokból menekülők számára több lehetőséget kíván nyújtani az unióba való legális beutazáshoz. Ez nemcsak a migránsok védelmét szolgálja, hanem megakadályozza azt is, hogy terroristák vagy bűnözők érkezzenek Európába – tette hozzá.

A EU és Törökország között kötött menekültügyi paktum márciusi életbe lépése óta a statisztikák szerint jelentősen csökkent a Törökországból Görögországba érkező illegális bevándorlók száma. A megállapodás miatt ugyanis aki útra kel, azt kockáztatja, hogy visszaküldik Törökországba.

mti