Az IÁ legfelsőbb vezetői tervezték meg az isztambuli támadásokat



Az Iszlám Állam vezetői személyesen vettek részt az isztambuli Atatürk nemzetközi repülőtér elleni támadás megtervezésében – írja a CNN török tisztségviselőkre hivatkozva.

A terrorszervezet három tagját már azonosították, akik orosz, üzbég és kirgiz származásúak. Róluk a repülőtér biztonsági kamerája rögzített képeket. Az eddigi információk szerint közel egy hónapja orosz útlevekkel érkeztek Törökországba a merényleteknél használt fegyverekkel együtt az Iszlám Állam úgynevezett fővárosából Rakkából – közölte az ATV.

Lakást is béreltek Isztambulban, az európai oldalon fekvő Fatih kerületben, ahol megtalálták egyikük útlevelét – számolt be a nyomozás eddigi részleteiről az amerikai hírtelevízió forrása. Hozzátéve, a támadást egyértelműen a terrorszervezet legfelsőbb vezetői tervezték meg és irányították a háttérből.
A június 28-i merényletsorozatban a legfrissebb közlés szerint 43-an haltak meg. A sebesültek száma 238, közülük 94 ember továbbra is kórházi ellátásra szorul.