Hatalmas összeget emészthet fel Szíria újjáépítése



Az öt éve polgárháború sújtotta Szíria újjáépítésének költsége jelenleg 100 és 200 milliárd dollár (28-56 ezer milliárd forint) között mozog, és a munka akár két évtizedig is eltarthat – tájékoztatott a témáról frissen kiadott jelentésében a Nemzetközi Valutaalap (IMF).

sziria

A szíriai háború gazdasági hatásairól készített felmérésében az IMF felhívta a figyelmet arra, hogy a konfliktus évtizedekkel vetette vissza a fejlődésben a közel-keleti országot, amelynek bruttó hazai terméke (GDP) ma kevesebb mint fele a háború előtti, 2011-es szintnek.

A tönkretett fizikai infrastruktúra újjáépítése monumentális feladat lesz, és költsége 100-200 milliárd dollár közé tehető. A GDP korábbi szintjének eléréséhez pedig két évtizedre is szükség lehet
abban az esetben, ha 2018-ban megkezdődik az újjáépítés – olvasható a jelentésben.

Az IMF megjegyezte, hogy az információkhoz való hozzáférés korlátozottsága miatt ez csak egy “hozzávetőleges és előzetes” számítás, és a konfliktus tavaly és ez év elején tapasztalt mértéke alapján “még ennél is nagyobb” lehet a számla.

A jelentés készítői kiemelték, hogy társadalmi szempontból is rettenetesek a polgárháború következményei. A konfliktus kezdetekor 22 millió lakosú Szíriában 250 ezren haltak meg, 10 millióan váltak belső menekültté, további 5 millióan pedig elhagyták hazájukat az erőszak miatt.

Az IMF szerint 2011 óta 3,7 millió szíriai gyerek született menekültcsaládba. A Nemzetközi Valutaalap rámutatott arra is, hogy a szíriai lakosság több mint kétharmada jelenleg a szegénységi küszöb alatt él, és a háború során 2,1 millió lakóház teljesen megsemmisült.

A nemzetközi pénzintézmény felhívta a figyelmet arra is, hogy Szíriában az infláció jelenleg 300 százalékos, és a szíriai font 2011 eleje óta 85 százalékot veszített értékéből a dollárhoz képest.

mti

15 milliárd dollár a szétlőtt Donbász ára