Hősi halottá nyilvánítják a Hortobágyon meghalt tűzszerészeket



A köztársasági elnök is részvétet nyilvánított a bomba hatástalanítása közben meghalt tűzszerzészek családjainak. Simicskó István honvédelmi miniszter közölte, hősi halottá nyilvánítják őket.
A hortobágyi volt bombalőtéren balesetben meghalt négy katonát hősi halottá nyilvánítják – mondta a honvédelmi miniszter péntek esti rendkívüli sajtótájékoztatón Budapesten. Simicskó István közlése szerint sérült társuk állapota súlyos, de nem életveszélyes. A miniszter elmondta, hogy az elhunyt katonákat felterjeszti a honvédelmi miniszter által adható legmagasabb elismerésre, a Hazáért érdemjelre.

Benkő Tibor vezérkari főnök elmondta: az elhunyt katonák 30-as éveikben jártak, öt gyermeket hagytak maguk után. “Négy kiváló katonát vesztettünk el” – emelte ki a vezérezredes. A tájékoztatón elhangzott: egy 250 kilogrammos orosz, a második világháború után készült repeszromboló bombát próbáltak hatástalanítani. A gyújtószerkezetet már eltávolították, amikor bekövetkezett a detonáció. A helyszínen most is tartanak a vizsgálatok. Benkő Tibor hozzátette: részletes tényfeltáró vizsgálatot folytatnak le, hogy tisztázzák mi okozhatta a balesetet. Benkő Tibor és Simicskó István is részvétét fejezte ki az elhunyt katonák családjai, hozzátartozói számára.

Áder János köztrásasági elnök azt írta: “nemzetünk minden tagja nevében, a hadsereg főparancsnokaként, őszinte részvétemet fejezem ki a szolgálatuk teljesítése közben életüket vesztett honvédeink családtagjainak, szeretteinek és bajtársainak”.

“Akik ma életüket áldozták, azok ezt mindannyiunk biztonsága, mások életének megóvása érdekében tették. Négy kiváló tűzszerészt, négy bátor katonát, négy nagyszerű honfitársunkat veszítettük el” – olvasható az MTI-hez eljuttatott dokumentumban. Honvédeink emlékét kegyelettel megőrizzük – írta az államfő.Kósa Lajos az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága nevében szintén közleményt adott ki, amelyben azt írták, mély megrendüléssel értesültek arról, hogy bomba hatástalanítása közben négy tűzszerész katonánk életét vesztette, és őszinte részvétüket fejezik ki az elhunyt katonák hozzátartozóinak.

mti