Szlovákia átvette az Európai Unió soros elnökségét



Mostantól fél éven át Szlovákia az Európai Unió soros elnöke – tájékoztat az EuroNews.

A stafétát csütörtökön vette át a szlovák államfő Pozsonyban. A szlovák elnök a megbízatás jelentőségét hangsúlyozta, a kormányfő pedig azt, hogy a volt szocialista országok nem jutnak méltó szerephez az Európai Unióban.

Andrej Kiska úgy fogalmazott a csütörtöki ünnepségen, hogy ez történelmi pillanat Szlovákia számára.

Az Európai Bizottság elnöke az alkalomhoz illően csak nagy vonalakban fogalmazta meg mindazt, ami a következő fél évben, vagyis a szlovák elnökség idején várható. Azt mondta, meg van győződve arról, hogy Szlovákia elnöksége sikertörténet lesz.

A szlovák kormányfő, Robert Fico ennél konkrétabban beszélt arról, ami a visegrádi négyeket feszélyezi az Európai Unióban. Szerinte az Európai Unió jövőjéről nem dönthet két-három tagállam. Most úgy érzi, hogy Franciaország és Németország uralja a közösséget. Úgy látja, hogy a nyugati országok véleménye állásfoglalásként, a volt szocialista országoké viszont problémaként értelmeződik Brüsszelben.