Túszdráma Dakkában: bozótvágó késekkel ölték a külföldieket



A biztonsági erők megrohamozták azt az éttermet a bangladesi fővárosban, Dakkában, ahol előző este fegyveresek túszokat ejtettek. A hatóságok emberei legalább hat támadót megöltek, tizenhárom túszt – köztük külföldieket – kiszabadítottak, húsz külföldi tússzal ugyanakkor előzőleg a merénylők végeztek bozótvágó késekkel – közölték a hatóságok.

banglades

A nyolc támadó péntek este előbb tűzpárbajt vívott a biztonsági erőkkel, majd behatolt a Holey Artisan nevű étterembe, Gulsan diplomatanegyedben, és túszul ejtette a bent lévő mintegy harmincöt embert. Az utcai tűzharcban életét vesztette egy rendőr, egy másik pedig később halt bele sérülésébe. További tizenöt rendőr megsebesült. A biztonsági erők megpróbáltak tárgyalni a túszejtőkkel, de ez kudarcba fulladt, közben a szembenállók szórványosan lövéseket adtak le egymásra. Szemtanúk szerint ez a patthelyzet órákig tartott.

A bangladesi tévéállomások beszámolója szerint szombat reggel hatósági kommandós roham indult a túszok kiszabadítására. Az akció fegyverropogással és robbanásokkal kezdődött. A műveletben katonák is részt vettek, a környéken legkevesebb hét páncélos jármű és több mentő sorakozott.

Tuhin Mohammed Maszud alezredes, a kommandós egység parancsnoka kijelentette, hogy hat terroristát lelőttek, az étterem főépületét megtisztították. A kiszabadított emberek között van egy japán, aki megsebesült, továbbá két Srí Lanka-i. A támadók közül néhányat őrizetbe vettek.

Sabáb Uddin, a hadsereg magas rangú illetékese közölte, hogy az épületben húsz külföldi túsz holttestére bukkantak, többségében olasz és japán állampolgárokéra. Velük a terroristák bozótvágó késekkel végeztek.

Az étterem főszakácsa, Diego Rossini, akinek sikerült kiszöknie az épületből, az EFE spanyol hírügynökségnek kijelentette: meg van rendülve. A történések úgy zajlottak le, mint egy horrorfilmben. A támadók 20-30 év körüli fiatalok voltak, akik automata fegyverekkel voltak felszerelkezve, egyiküknél kézigránáttal teli táska volt – mondta.

Sejk Haszina Vazed kormányfő elítélte a terrortámadást. Azt ígérte, hogy legyőzik a terrorizmust az országban, egyben arra biztatta az embereket vegyék ki részüket ebből a küzdelemből. Hozzátette: “Aki hisz vallásában tudja, hogy ilyet nem szabad elkövetni. A tetteseknek nincs semmilyen hitük, csak a terrorizmus a vallásuk”.

Az iszlamista honlapokat figyelő amerikai SITE központ szerint az Iszlám Állam dzsihadista csoport vállalta a felelősséget a terrormerényletért. Az Iszlám Állam a dzsihadista szervezethez köthető Amak hírügynökségen keresztül azt állította, hogy ő követte el a támadást. Az Amak szerint több mint húsz embert öltek meg a fegyveresek. Ezeket az adatokat független forrásokból nem lehetett megerősíteni.

Diplomácia források, biztonsági szakértők egyébként az EFE hírügynökségnek korábban jelezték egy ilyen típusú, méretű merénylet esélyét Bangladesben.

A hagyományosan mérsékelt muzulmán többségű országként számon tartott Bangladesben az utóbbi időben jelentősen megnőtt a vallási indíttatású erőszakos bűncselekmények száma. Mintegy kéttucat világi írót, vallási kisebbséghez tartozót, aktivistát és külföldi segélymunkást gyilkoltak meg 2013 óta fegyveres támadók. Az utóbbi hónapokban pedig a támadások gyakorisága is nőtt, pénteken egy hindu templom dolgozóját kaszabolta halálra legalább három támadó.

mti