Kivételeznének az ATO-s katonákkal



Jurij Lucenko főügyész szemet hunyna az ATO-sok kisebb törvénysértései felett.

Szerinte tekintettel kell lenni a harci övezetben szolgálatot teljesítők megviselt pszichés és fizikai állapotára, s a kisebb kihágásokért nem feltétlenül kell őket felelősségre vonni.
Lucenko ezt a megkülönböztető méltányossági eljárást azt követően szorgalmazta, hogy Kijev pecserszki kerületének bírósága eljárást folytat az Ajdar önkéntes fegyveres alakulat egyik tagja ellen. Valentin Liholitot azzal gyanúsítják, hogy

bűnbanda toborzásába fogott és emberrablást is elkövetett a kelet-ukrajnai terror-elhárítási övezetben.

A bíróság Lucenko személyes jelenlétének nyomására és parlamenti képviselők kezessége miatt megengedte, hogy a perbe fogott ajdaros katona szabadlábon védekezzen.
A főügyész elégedettségét fejezte ki a döntés nyomán, s sürgette a parlamentet, hogy törvényi szinten rendezzék a későbbiekben az ilyen ügyeket. Szerinte az ATO-sok többet engedhet meg maguknak.

A történethez tartozik, hogy a bírósági tárgyalás idején az ajdarosok megbénították Kijev belvárosának forgalmát, sátorváros építésébe kezdtek, s elmarasztaló ítélet esetén bosszúval fenyegetőztek a hatalom irányába.