Peking: japán vadászrepülők kínai vadászgépeket vettek célba a Kelet-kínai tenger felett



Japán F-15-ös típusú nehéz vadászrepülőgépek veszélyes helyzetet teremtettek a Kelet-kínai-tenger felett Kína légvédelmi azonosítási zónájában (ADIZ) azzal, hogy tűzvezető radarjukkal befogták a kínai légierő két Su-30-as vadászgépét – számolt be a kínai védelmi minisztérium közleményére hivatkozva a helyi média kedden.

A kínai tájékoztatás szerint miután a kínai fél (válasz)lépéseket tett, a japán repülők távoztak. Az eset még a múlt hónap közepén történt, további részleteket az incidensről nem közöltek.
A védelmi tárca megállapította, hogy a japán vadászrepülők “provokatív lépésükkel” könnyen balesetet idézhettek volna elő, amelyben mindkét gép személyzetének biztonsága veszélybe kerül, és ezzel aláásták volna a térségi békét és stabilitást.

Peking a közleménnyel megerősítette a japán légvédelmi erők egy volt katonai vezetőjének közelmúltbeli nyilatkozatában foglaltakat az incidensről, bár ezeket a helyettes japán kormányszóvivő időközben cáfolta.

A kínai közlésre azt követően került sor, hogy tokiói katonai források a kelet-kínai-tengeri területeken, illetve azok felett fokozott kínai katonai aktivitást tapasztalnak:

az elmúlt három hónapban körülbelül 200 alkalommal, vagyis csaknem kétszer annyiszor kellett sürgősségi okokból vadászrepülőgépeket a levegőbe küldeniük, mint egy évvel korábban.

Kína és Japán között évek óta fagyos a viszony, amióta kiújult a vita a Kelet-kínai-tengeren lévő Tiaojü/Szenkaku-szigetek hovatartozása felett. A szigetcsoport igazgatási jogát a második világháborút követő 1951-es San Franciscó-i Békeszerződésben – amelyet Kína nem írt alá – az Egyesült Államok átruházta Tokióra. Peking viszont az 1943-as Kairói Nyilatkozatra és az 1945-ös Potsdami Közleményre hivatkozva követeli vissza a szigetek feletti fennhatóságot.

mti