Papíron már nem lehet férjhez adni kiskorú lányokat Tanzániában



Azokat a tanzániai férfiakat, akik serdülő korú lányokat vesznek el, vagy ejtenek teherbe, 30 év börtönbüntetés fenyegeti a kelet-afrikai országban, amely hétfőtől keményebb intézkedésekkel lép fel a gyerekházasságok és a tinédzser kori terhességekkel szemben.

hazassag

Tanzániában világszerte a legmagasabbak közé tartozik a serdülőkori terhességek és szülések száma. A 15 és 19 év közötti lányok 21 százaléka szült az országban a Tanzániai Statisztikai Hivatal 2015-ben és 2016-ban elvégzett felmérése szerint.

Míg a kiskorú lányokkal folytatott nemi aktus már régóta bűncselekménynek számít az országban, addig a szegény családok gyakran házasítják ki fiatal lányaikat ellenérték fejében a tanzániai házassági törvény egyik megengedő passzusának értelmében. Utóbbi lehetővé teszi, hogy akár 14 éves lányok is férjhez mehessenek bírósági, vagy szülői engedéllyel.

Ugyanakkor a kelet-afrikai állam törvényhozása júniusban olyan jogszabályt fogadott el, amely kivételt nem tűrő módon tiltja a házasságot általános vagy középiskolás lányokkal.

Az új intézkedés célja, hogy az állami oktatási politikát támogassa, amelynek értelmében minden lánynak biztosítani kell, hogy befejezhesse tanulmányait – közölte Gorge Masaju tanzániai főügyész.

Világszerte évente körülbelül 15 millió lány megy férjhez gyerekházasságok keretében. Szakértők szerint a korai kötelék nemcsak az oktatástól és az élet számos lehetőségétől fosztja meg a lányokat, de egyben növeli a serdülőkorban lévő szervezet számára a szülés miatti súlyos sérülések, vagy akár a halál lehetőségét is. Emellett arra is figyelmeztetnek, hogy a gyerekekből lett menyasszonyok gyakran házi és szexuális erőszaknak vannak kiszolgáltatva, illetve HIV-fertőzésnek is.

Az új törvény kikényszerítésének érdekében az iskolák igazgatóinak kötelezővé tették, hogy a terhes, vagy házas diákokról részletes jelentésekkel lássák el az ország oktatási minisztériumát.

Jogvédők szerint az új szabályozás mellett elengedhetetlen a lányok megfelelő oktatására is hangsúlyt fektetni a gyerekházasságok elleni küzdelemben, hogy adott esetben saját maguk is tiltakozhassanak. Egy érintett lány pedig azt hangsúlyozta: a terhesség miatt iskolai oktatásból kikerültek számára lehetővé kell tenni, hogy visszatérhessenek tanulmányaikhoz a szülés után.

mti