Pékségben robbantotta fel magát egy öngyilkos merénylő



Legalább 16 ember meghalt kedden egy pékségben elkövetett öngyilkos robbantásban az észak-szíriai el-Haszeke tartomány azonos nevű székhelyén – jelentette az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns civil szervezet.

A kiterjedt szíriai aktivistahálózattal rendelkező londoni szervezet szerint többen súlyosan megsebesültek, és félő, hogy a halálos áldozatok száma nőni fog.

A támadást elkövetéséért egy szervezet sem jelentkezett még, ugyanakkor az öngyilkos merénylet az Iszlám Államra vall.

A robbantás helyszíne összefüggésben lehet azzal, hogy kedd volt az idei ramadán, a muzulmán böjti hónap utolsó napja.

A legtöbb muszlim országban kedden estétől veszi kezdetét a háromnapos íd al-fítr, vagyis Mohamed követőinek legnagyobb ünnepe, amit egyebek közt lakomákkal pecsételnek meg. A pékség így nem véletlenül válhatott az elkövető célpontjává.

Számos országban erőszak árnyékolta be a ramadánt. Szíriában és Jemenben évek óta súlyos polgárháborúk dúlnak, valamint Irak és Líbia számos területén sem csillapodik a fegyveres erőszak.

A napokban az iraki fővárosban, Bagdadban több mint 200 ember életét követelte egy véres terrortámadás, és az iszlám egyik legszentebb helyének számító, szaúdi Medinában is öngyilkos merényletet követtek el ismeretlenek.

mti