Többé nem sumákolhatnak a képviselők



A Nemzetközi Valutaalap (IMF) nyomására elfogadott korrupcióellenes intézkedések miatt az ukrán képviselők élete is sokkalta nehezebb lett, most már jobban el kell rejteniük a nagy nyilvánosság előtt a luxustárgyaikat.

parlament

Erről Volodimir Feszenko, a Penta politikai elemző intézet szakértője beszélt: „A politikusok többsége még csak fel sem fogta, hogy annyi korrupcióellenes intézkedést fogadtak el, amivel a saját életüket is jelentősen megnehezítették. Ezentúl alaposabban meg kell választaniuk a ruházatukat és a kiegészítőket. A politikusoknak előbb vagy utóbb meg kell érteniük, hogy ők nem üzletemberek, akiknek dicsekedniük kellene a vagyontárgyaikkal. A következő évtől a vagyonnyilatkozatokban már nemcsak az autóik és az ingatlanjaik kapcsán kell nyilatkozniuk, de még az általuk kapott ajándékokról is beszámolót kell adniuk” – mondta a szakértő.

Példaként Jurij Lucenko főügyészt hozta fel, akinek a kezén a napokban egy 30 ezer dollár értékű órát láttak és most magyarázkodnia kell a népnek, hogy honnan is van az. Mellesleg a főügyész környezete szerint azt a feleségétől kapta, amivel valószínűleg jól mellényúltak, hisz évekkel ezelőtti nyilatkozatából kiderült, hogy azt az akkori orosz miniszterelnöktől kapta ajándékba – írta a znaj.ua.