„Visszatértek” Janukovics emberei



Az ukrán újságíróknak tűnt fel, hogy Petro Porosenko elnököt ugyanazok védik, akik előtte Viktor Janukovicsra vigyáztak. Az Elnöki Biztonsági Szolgálat két őréről van szó, akik már Viktor Janukovics ex elnök idején is dolgoztak. Az egyikük 2013 szeptemberében vigyázott Janukovicsra egy Ukrajna és Anglia közötti futballmérkőzésen, a másik pedig 2013 áprilisában vigyázott rá egy tudományos egészségügyi központ megnyitója alkalmával.
Az idei alkotmány napi rendezvényen az újságírók két másik ismerős arcot is felismertek Porosenko környezetéből. Az egyikük Viktor Reznicsenko, aki már 2010-ben is Janukovics biztonságára vigyázott, és az Euromajdan idején védte az elnököt, meggátolva például, hogy 2013. december 13-án az újságírók a közelébe férjenek. A másik azonosított biztonsági őr Vagyim Csucskovszkij, akit 2011-ben és 2013-ban is láttak Janukovics elnök környezetében.

Az ex elnök luxus villájában, Mezsihirjában talált dokumentumok szerint Reznicsenko 1250 dollár prémiumot, Csucskovszkij pedig 1550 dollárt kapott az állami fizetése mellett. Janukovics azért fizetett kiegészítést az embereinek, mert azok hivatalosan túl kevés fizetést kaptak, de ezzel meg is szegte a törvényeket, amiért adminisztratív büntetés járt volna. Valerij Geletej, az Elnöki Biztonsági Szolgálat vezetője szerint profi biztonsági őrök hiánya miatt vigyáznak ugyanazok az emberek Porosenkóra, akik annak idején Janukovicsra.