Balliberális oldal is finanszírozza a kárpátaljai adományokat



A Gépnarancsot működtető egyesület 416 ezer forintot fizet Sneider Tamásnak, az Országgyűlés és a Jobbik alelnökének, a képviselő ugyanis sérelemdíjért pert indított, amelyet jogerősen meg is nyert – írja az Alfahír. A balliberálisok szerint a magyar sajtójog, illetve a bírósági gyakorlat a hibás, na meg persze Sneider, aki beperelte őket. Csak ők ártatlanok. Ők viszont teljesen.

A jobbikos alelnök felszólítására a Gépnarancs portál nem volt hajlandó helyreigazítást közzétenni egy korábbi valótlanságot állító cikkük kapcsán, ezért most a bíróság döntött: 350 ezer forint sérelmi díj + a kamatok + perköltség megfizetése, azaz 416 ezer forintot kellett fizetni.

Sneider Tamás az Alfahír portálnak elmondta:

jövőben is be fogok perelni mindenki, aki valótlanságokat, vagy a valóságokat hamis színben feltüntetve ír akár rólam, akár az általam elvégzett munkáról. Sok busznyi tartós élelmiszert sikerült eddig a megítélt kártérítésekből/sérelemdíjakból eljuttatni a kárpátaljai magyaroknak és ruszinoknak, Gut község óvodája például egy megnyert per által jutott mosógéphez. Így is lehet a rászorultakat támogatni.

Sneider Tamás ismét Kárpátalján jótékonykodott (képek)