Nehéz a dolga Grojszmannak



Az ukrán lakosságnak mindössze az egy százaléka elégedett teljes mértékben Volodimir Grojszman kormányának a munkájával.
Majdnem minden ötödik megkérdezett (19 százalék) részben viszont elégedetten nyilatkozott az új kormányfő tevékenységéről, derül ki a Rejting szociológiai központ felméréséből. Harminc százalék ellenben teljesen elutasítja a kabinet munkáját, huszonkilenc százalék pedig részben utasítja el. Huszonegy százalék nem tudott véleményt formálni a kérdésben.

grojszman

A megkérdezettek 20 százaléka ugyanakkor bizakodva tekint Grojszmanra, azt reméli, pozitív változások fognak bekövetkezni. 30 százalék negatív változásokra számít. 20 százalék nem tudta megmondani, hogy szerinte mi várható a kormányváltástól.

41 százalék mondta azt, hogy a Grojszman–Jacenyuk cserével nem oldódik meg a belpolitikai krízis, 23 százalék szerint pedig az csak tovább mélyül majd. 12 százalék véli úgy, hogy a kormányfői poszton bekövetkezett változás segíthet a politikai válság leküzdésében.