Szlovákia segít az aknamentesítésben Ukrajnának



Szlovákia vezeti majd a NATO ukrajnai aknamentesítési misszióját – tájékoztatott róla Andrej Kiska államfő a varsói NATO csúcstalálkozón lezajlott tárgyalásokat követően.

„A NATO létrehozott az aknamentesítést, illetve az Ukrajna területén fellelhető fel nem robbant lövedékek eltávolítását célzó alapot, amelynek vezetésére és irányítására Szlovákia vállalkozott” – közölte Andrej Kiska köztársasági.

„Ukrajnában több mint 600 ember vesztette életét fel nem robbant lövedékek miatt, és 2000-nél is többen sebesültek meg”

– mondta Kiska.

A kezdeményezés a NATO és Szlovákia párbeszédének eredménye. Kiska emlékeztetett, hogy Szlovákiának vannak tapasztalatai az aknamentesítés területén. „Ma Ukrajnában aknamentesítést végző embereket képeztünk ki, így logikus volt, hogy ebbe aktívabban is bekapcsolódhatunk” – fűzte hozzá.

A továbbképzések még 2014-ben és 2015-ben, Szlovákiában valósultak meg, amelyeken több tucat ukrán aknakeresésre és fel nem robbant lövedékek hatástalanítására szakosodott ukrán vett részt – írja a hirek.sk.

Kiska a azt is elmondta, hogy Szlovákiában a külügyminisztérium kezeli majd az alapot, amely ahhoz már hozzá is járult 50 ezer euróval, miközben további államok is csatlakozni kívánnak.