Elismerte az olasz állomásfőnök, hogy hibázott



Hibázott, ő adott zöld jelzést, de nem ő az egyetlen felelős. “Mindenki engem feszít keresztre, miközben én is áldozat vagyok” – mondta a dél-olaszországi vonatbalesetért vádolt állomásfőnök.

A dél-olaszországi Andria és Corato közötti vasúti pálya egyik állomásfőnöke elismerte, hogy hibázott, és ő indította útjára a keddi balesetet okozó vonatot – írta az olasz sajtó.

A Corriere della sera című napilap idézte Vito Piccarretát, az andriai állomás főnökét, aki azt mondta: “Én indítottam el a vonatot, én adtam zöld jelzést, nagy kavarodás volt, a vonatok késében voltak”. Hozzátette ugyanakkor, hogy ez nem csak az ő hibája.

“Mindenki engem feszít keresztre, miközben én is áldozat vagyok.”

A két négykocsis szerelvény az Andria és Corato közötti vasúti pálya egy vidéki, egyvágányos, nyílt pályás szakaszán kedden rohant egymásba frontálisan, óránkénti 100 kilométeres sebességgel. A szerencsétlenségnek 23 halottja volt. Korábban egyes hírek még arról szóltak, hogy 27-en haltak meg. A vonalon elavult telefonrendszerrel értesítették egymást az állomásfőnökök a vonatokról.

A La Stampa című lap rekonstruálta az eseményeket, és arról írt, hogy a kérdéses időben három vonat közlekedett a Corato és Andria közötti szakaszon, eggyel több, mint általában. A második szerelvény útnak indításával követték el a balesethez vezető hibát.

mti