Venezuelában meghosszabbították a gazdasági szükségállapotot



A venezuelai elnök két hónappal meghosszabbította a gazdasági szükségállapotot, amelyet az év elején vezetett be a kőolajban gazdag dél-amerikai országban.

Nicolás Maduro a helyi idő szerint szerdán bejelentett intézkedést a “nemzet gazdaságát” érintő rendkívüli körülményekkel indokolta. Szerinte a vállalatok és politikájának ellenzői gazdasági háborút folytatnak Venezuela ellen. Hangsúlyozta: szükségszerű újabb lépéseket tenni, illetve javítani a már korábban meghozott intézkedéseken, hogy széles körben fejtsenek ki hatást a nemzeti gazdaságra.

venezuela

A korábban olajbevételeiből meggazdagodó ország súlyos válságot él át a kőolaj világpiaci árának csökkenése miatt. Bevételeinek mintegy 96 százaléka az olajkivitelből származik. Jelenleg azonban súlyos recesszióval, a világon a legmagasabb inflációval és kiterjedt – egyebek mellett olyan alapvető termékeket, mint az étolajat és a WC-papírt is érintő – áruhiánnyal küzd, miközben hatalmas kőolajkészletei vannak.

Maduro szocialista kormánya az ellenségei által indított “gazdasági háborút”, az ellenzék pedig az elhibázott gazdaságpolitikát okolja az ország helyzetéért.

mti