Új típusú partnerséget ajánl Amerika Oroszországnak



Új típusú partnerséget ajánl Oroszországnak az Egyesült Államok Szíria, a szíriai helyzet rendezése és a terrorellenes harc ügyében – erről tárgyalt az amerikai diplomácia vezetője, John Kerry Vlagyimir Putyin orosz elnökkel Moszkvában, ahová csütörtökön érkezett meg hivatalos látogatásra.

kerry-putyin

Az új típusú együttműködés az amerikai külügyminisztérium tájékoztatása szerint az öt éve polgárháborúval kínlódó Szíria helyzetének rendezését és az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni közös harcot szorgalmazza, és lényegében széles körű katonai együttműködést jelentene. Washington szeretné megnyerni magának Moszkvát, hogy közösen végezzenek hadműveleteket két terrorszervezet, az Iszlám Állam és az al-Kaida ellen.

Megérkezése után Kerry külügyminiszter már csütörtökön találkozott a Kremlben az orosz elnökkel, és ismertette vele az új partnerségre vonatkozó amerikai ajánlatot. Ezt egy nyolcoldalas dokumentum tartalmazta, és részleteit a The Washington Post című amerikai lap az internetes oldalán nyilvánosságra hozta. Az amerikai ajánlatok között szerepel például egyes hírszerzési adatok és likvidálandó célpontok adatainak megosztása, továbbá közös hadműveletek, akár bombázások is a két terrorszervezet ellen.

Oroszország egyébként ezt már régóta szorgalmazta, de az Obama-adminisztráció eddig ellenállt az orosz terveknek. Az amerikai javaslatok egyike pedig azt szorgalmazza, hogy Moszkva vállaljon aktív szerepet a szír belpolitika alakításában, bírja rá Bassár el-Aszad elnököt a politikai átmenet előkészítésére, vagyis a távozásra a hatalomból. (Kerry útja előtt egy nappal, szerdán este, az NBC televízió interjút vetített Aszad elnökkel, aki azt mondta: Moszkva soha nem próbálta őt távozásra ösztökélni.) “Reményeink szerint elérünk némi mérhető és tettekre váltható haladást, és ez változtathat is a dolgok menetén Szíriában” – mondta az őt kísérő amerikai újságíróknak John Kerry. Putyin – szintén az amerikai újságíróknak – “kézzel fogható eredményeket” emlegetett.

Washingtonban a Fehér Ház szóvivője, Josh Earnest csütörtöki sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy amerikai álláspont szerint Moszkvának korlátoznia kell bombázásait az Iszlám Állam és az al-Kaida “leányvállalatának” tartott an-Nuszra Front állásaira, s be kell fejeznie a Washington által mérsékeltnek minősített, Aszad-ellenes erők bombázását. A Fehér Ház szóvivője “ellentmondásosnak” nevezte az orosz álláspontot, s azt fejtegette, hogy miközben “Moszkva gyakran beszél a terrorizmus elleni harcról, ezt arra használja fel, hogy katonai erejével az Aszad-rendszert segítse, annak árán is, hogy a szélsőségesek elleni amerikai erőfeszítéseket gyöngítse vagy akár meg is akadályozza”.

Csütörtökön Peter Cook, a Pentagon (védelmi minisztérium) szóvivője szintén kitért Oroszország szíriai szerepvállalására. Mint mondta, Ashton Carter védelmi miniszter is megkérdőjelezi ezt a szerepvállalást, de kész a párbeszédre az orosz féllel, abban az esetben, ha Moszkva “megfelelőképpen áll hozzá”. A “megfelelő hozzáállás” mibenlétét azonban a szóvivő nem fejtette ki.

mti