Kerry felajánlotta segítségét Ankarának



Az Egyesült Államok segítséget nyújt Ankarának a puccskísérlet nyomozásában, és fontolóra venné, ha a török hatóságok az államcsíny kitervelésével vádolt, amerikai emigrációban élő Fethullah Gülen hitszónok kiadatását kérnék – közölte szombaton John Kerry amerikai külügyminiszter Luxemburgban.

kerry

Kerry tudatta, hogy Ankara még nem kérte Gülen kiadatását az Egyesült Államoktól, de Washington számít rá, hogy a kérdés még fel fog merülni. Hangsúlyozta, hogy a hitszónokot ért vádakat azonban “hiteles és szilárd” bizonyítékokkal kell alátámasztaniuk. Az amerikai külügyminiszter emellett megismételte az Egyesült Államok korábban kinyilvánított álláspontját, miszerint kiáll Törökország demokratikusan megválasztott vezetése mellett. Emellett reményét fejezte ki, hogy a puccsisták felelősségre vonása alkotmányos kereteken belül fog történni.

A török kormány – Recep Tayyip Erdogan államfővel az élén – azzal vádolja az 1999 óta az Egyesült Államokban élő Gülent, hogy Hizmet (Szolgálat) nevű hálózata beszivárog egyebek között a török igazságszolgáltatás és a biztonsági erők soraiba, valamint “párhuzamos államot” épít ki Törökországon belül a hivatalos állami vezetés megdöntésére.

Az egykor Erdogan szövetségeseként ismert Gülen támogatói több mint 100 országban mintegy 1000 iskolát működtetnek, köztük az Egyesült Államokban 150, az adófizetők pénzéből támogatott oktatási intézményt.

Törökországban egyetemeket, kórházakat, jótékonysági szervezeteket tartanak fenn, bankot üzemeltetnek, továbbá saját médiabirodalommal – újságokkal, televíziócsatornákkal és rádióállomásokkal – rendelkeznek.
mti