Török puccskísérlet – Szakértő: “amatőr módon” szervezték meg az akciót



A Honvéd Vezérkar Tudományos Kutatóhelyének kutatója szerint “amatőr módon” szervezték meg szombatra virradóra a törökországi puccskísérletet. “Az államcsínyek alapszabályait is figyelmen kívül hagyták” – tette hozzá Kiss Álmos Péter az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.

Mint kifejtette: elmulasztották a legfontosabbat, vagyis az államfőnek és azoknak az embereknek a semlegesítését, akikre a nyilvánosság hallgathat. Emellett azon katonai egységeket és parancsnokokat sem semlegesítették, akik nem vettek részt a puccsban. Mindemellett nem figyeltek oda a stratégiai kommunikációra sem – jegyezte meg. Kiss Álmos Péter kiemelte: napjainkban nem lehet figyelmen kívül hagyni az elektronikus médiumokat, a közösségi médiát. A török elnök Recep Tayyip Erdogan is a Facebookon jelezte híveinek, hogy szabadlábon van, s nem sikerült a puccs.

Szombatra virradóra sikertelen puccskísérletet hajtottak végre Törökországban. A török vezérkari főnököt is túszul ejtették, de végül sikerült kiszabadítani. A megkísérelt török katonai hatalomátvétel során összesen mintegy 250 ember halt meg és több mint 1400-an megsebesültek. Ankara szerint a történtek mögött egy, a hadseregben is kiépült “párhuzamos struktúra” húzódik meg. Erdogan szombaton hívei előtt kijelentette, hogy parlamenti vita tárgya lehet a halálbüntetés újbóli bevezetése a meghiúsult puccskísérlet nyomán.

Szalai Máté, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója az M1 vasárnapi műsorfolyamában arra mutatott rá: a puccskísérlet során bebizonyosodott, Erdogan hatalma erős lábakon áll, a török elnök és pártja mögött komoly társadalmi támogatottság van.

mti