Bővült a magyar cigaretta-feketepiac



Tíz százalékkal bővült idén a magyar legális cigarettapiac, így négy hónap alatt 2,5 milliárd szál füstölnivaló került idehaza forgalomba. Az adóhatóság idén minden korábbinál több, összesen 170 millió szál cigarettát vont ki a feketepiacról – írja a Magyar Idők.

cigaretta1

Az utóbbi időben egyre több cigaretta kerül legális keretek között a magyar piacra – a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) összegzése szerint az idei tíz százalékos növekedést megelőzően a cigarettapiac már tavaly is bővült, akkor tizenkét hónap alatt majdnem nyolcmilliárd szálat szívhattak el a fogyasztók. Az ugyanakkor sokatmondó, hogy ezek a számok ugyanakkor igencsak elmaradnak a korábbiakétól: 2009-ben például 17,5 milliárd szál jelent meg a piacon, de a 2005-ös rubrikában is 14 milliárd szál szerepelt – közölte a lap.

Suller Attila, a NAV sajtófőnöke úgy nyilatkozott a pénzügyőrök folyamatos ellenőrzéseket végeznek a határátkelőhelyeken, az unió külső határszakaszain pedig évente nagyjából négymillió vizsgálatot tartanak. De az ország belsejében, közúton, piacokon és közterületeken is gyakran fellépnek az egyenruhások. Ezek mellett a NAV folyamatosan fejleszti a csempészet visszaszorításához szükséges technikai arzenálját.