Eddig tízezren jelentkeztek az UNE-re



A jelentkezési időszak kezdete, vagyis nyolc nap leforgása alatt több mint tízezren nyújtották be jelentkezésüket az Ungvári Nemzeti Egyetem (UNE) képzéseire – közölte az egyetem sajtószolgálata.

Kedvezően alakulnak az idei jelentkezési adatok, hisz már most elérték a teljes tavalyi létszám 60 százalékát. A közleményben emlékeztetnek, hogy bizonyos kategóriák számára július 20-án, más esetekben július 27-én zárul a felvételi időszak.

„Jó hír azoknak, akik az orvosira készülnek, hogy az országban egyedülálló módon bővítették az államilag finanszírozott helyek számát”

– idézi Volodimit Szmolankát, az UNE rektorát a közlemény.
A képzési területeket tekintve a legnépszerűbb az orvostudományi kar, ide eddig 1200-an jelentkeztek. Az utóbbi napokban nőtt a pedagógiai és filológiai szakokra a jelentkezés. Ez idáig félszázan jeleneztek az egyetem jogi karára. A top szakirányok között szerepel a nemzetközi kapcsolatok, a biológia, a pszichológia, a turizmus, a nemzetközi gazdaság és gazdálkodás, a történelem és archeológia és az IT.