Müncheni lövöldözés: magyar állampolgársága is volt az egyik áldozatnak



A bajor rendőrség arról értesítette a müncheni magyar főkonzulátust, hogy a péntek esti lövöldözés halottai között van egy magyar állampolgársággal is rendelkező fiatal férfi – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton.
Egyelőre csak szóban tájékozatták a magyar külképviseletet arról, hogy a holttestek azonosításakor egy kettős állampolgárságú áldozatot is találtak, az írásos megerősítés még nem érkezett meg.

A főkonzulátus kapcsolatban áll az érintett családdal

– mondta Szijjártó Péter.

Münchenben péntek este egy 18 éves iráni-német kettős állampolgár kilenc embert agyonlőtt, majd végzett magával. A nyomozás első megállapításai szerint ámokfutó volt, tettének nincsenek politikai vonatkozásai.

Korábbi információk szerint három-három török és koszovói, valamint egy görög állampolgár is meghalt a müncheni bevásárlóközpontban történt lövöldözésben.

Az ámokfutás kilenc halálos áldozata között német közlések szerint három nő és öt kiskorú van, a 27 sebesült között pedig több gyerek.

mti