1200 közkatonát szabadon engedtek Törökországban



A július 15-i puccskísérletben részt vevő katonák a legsúlyosabb árat fizetik tetteikért – mondta Hulusi Akar török vezérkari főnök vasárnap az MTI szerint.

Akar, aki a múlt pénteken bombatámadásban találatot kapott ankarai rendőr-főkapitányságon tett látogatást, kijelentette, hogy a puccsisták nagy kárt okoztak az országnak.

A vezérkari főnököt a puccskísérlet éjszakáján rövid időre túszul ejtették. Recep Tayyip Erdogan török elnök késő délután palotájában fogadja Hulusi Akart.

Közben a török fővárosban a folyamatos előállításokkal párhuzamosan szabadon engedtek 1200 közkatonát. Harun Kodalak ankarai főügyész hangsúlyozta, hogy különválasztják a bűnösöket és az ártatlanokat, sokan ugyanis nem tudták, hogy puccskísérlet eszközeivé váltak.

A hatóságok eddig 13 ezer 615 gyanúsítottat vettek őrizetbe a hadsereg hatalomátvételi kísérletével összefüggésben.

Ismet Yilmaz oktatásügyi miniszter vasárnap közölte, hogy több mint 20 ezer tanárt vonnak be idén a közoktatásba, hogy feltöltsék a puccskísérletet követő tisztogatásokban elbocsátottak helyét. Bekir Bozdag igazságügyi miniszter pedig arról beszélt, hogy a történtekre tekintettel a tervezett 1500 helyett 3000 bírát és ügyészt vesznek fel idén az igazságszolgáltatásba.

A török kormány a szerda este bejelentett három hónapos rendkívüli állapot idejére koordinációs bizottságot állított fel – közölte vasárnap az Anadolu török állami hírügynökség. A testület valamennyi döntése minden állami intézmény számára haladéktalanul végrehajtandó.

Ankara az Egyesült Államokban önkéntes száműzetésben élő török Fethullah Gülen muszlim hitszónokot és az általa kiépített “párhuzamos államot” vádolja a múlt pénteki puccskísérlet előkészítésével. Egy szombaton kiadott rendelet értelmében bezárnak 35 Gülenhez köthető egészségügyi intézményt, 934 iskolát, 109 diákotthont, 1125 egyesületet, 104 alapítványt, 19 szakszervezetet, valamint 15 magánegyetemet, ezen intézmények minden ingóságát és ingatlanát elkobozzák.

Kora estétől az isztambuli Taksim téren Köztársaság és Demokrácia címmel tart nagyszabású demonstrációt a legfőbb ellenzéki tömörülés, a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP), s a megmozduláshoz a CHP meghívására a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) több képviselője is csatlakozik. A hatóságok a környéken fokozott biztonsági óvintézkedéseket vezettek be.

A török parlamenti pártok egyöntetűen elítélték a puccskísérletet.

mti