A belgák is törölnék az oroszellenes szankciókat



A belga törvényhozás elé terjesztették az orosz ellenes szankció feloldásáról szóló határozatot.

A határozatot Aldo Carcassi képviselő nyújtotta be. Amennyiben elfogadják azt a parlament, akkor a belga kormány fellép majd az Oroszország ellen bevezetett szankciók eltörlése mellett, ami miatt a belga mezőgazdaság is szenved.

„2013-ban Oroszország és Belgium kereskedelmi forgalma 15,1 milliárd euró volt, de ez mára 22 százalékkal csökkent és leesett 11,4 milliárdra. A legoptimistább jóslatok szerint a belga mezőgazdaság öt százalékkal csökkent. Ezek a számok a határozattervezetben is szerepelnek”

– nyilatkozta a belga képviselő.

„Biztos vagyok abban, hogy az igazság győzedelmeskedni fog. A belga gazdák voltak az elsők, akik kárt szenvedtek a szankciók bevezetésével, aminek a politikai hatékonysága erősen megkérdőjelezhető. Úgy gondolom, hogy szükségessé vált a szankciók eltörléséről szóló kérdés megvitatása, és Belgiumnak vezető szerepet kell játszani” – idézi a belga képviselőt a TASZSZ.