Mégsem tiltották ki az összes oroszt a riói olimpiáról



Nem tiltotta ki az összes orosz sportolót az augusztus 5-én kezdődő Rio de Janeiró-i ötkarikás játékokról a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB).

A NOB végrehajtó bizottsága vasárnap azért ülésezett Lausanne-ban, mert a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) hétfőn nyilvánosságra hozta a 2014-es szocsi téli olimpiáról lefolytatott vizsgálatának eredményeit, amelyek nyomán államilag irányított doppingolással vádolta meg Oroszországot.

A NOB indoklása szerint azért nem tiltották ki az összes orosz sportolót, mert egyrészt a riói esemény hamarosan megkezdődik, a hátralévő idő pedig nem elegendő, hogy meghallgassák az összes érintettet, másrészt az Orosz Olimpiai Bizottság elnöke, Alekszander Zsukov ígéretet tett, hogy teljes mértékben együttműködik a nemzetközi szervezetekkel az ügy megoldásában.

Garantálta továbbá az orosz doppingellenes rendszer teljes átalakítását.
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) korábbi döntése értelmében az orosz atléták nem indulhatnak nemzetközi versenyeken, így a riói olimpián sem.

mti