Rendőrök helyet katonák fogják védeni Bécs néhány kiemelt épületét



Rendőrök helyett katonák védik majd az osztrák főváros néhány kiválasztott épületét, az intézkedést egy 2015 szeptemberében hozott kormányhatározat értelmében hozták meg – számolt be a Die Presse című osztrák lap.

Az új fajta védelem elsősorban néhány követségre, konzulátusra és katonai épületre vonatkozik. Az őrzési feladatot teljesítő, összesen 77 katona egy tíznapos képzés után kezdhette meg e feladat ellátását. A katonák jogkörét a bécsi rendőrség határozta meg, az épület közelében elküldhetnek arra járókat, azonban nem igazoltathatják őket – számolt be a lap.

A őrszolgálatot teljesítőknél gázspray és pisztoly van.

Az osztrák hadsereg tavaly ősz óta a belügyminisztériumi munkát támogató műveleti tevékenységet végezhet annak érdekében, hogy fent tudják tartani az ország biztonságát és a rendet. Eddig a katonák az osztrák határ mentén teljesített szolgálatukkal segítették a rendőrség munkáját. Elsősorban humanitárius segítséget nyújtottak, de a határ felügyeletében is részt vettek. Mostantól egy új területen is együttműködnek a biztonsági szervekkel, így mintegy 280 ezer munkaórával tehermentesítve őket.

mti