15 évig szökésben volt az M1-esen egy utast hasba lövő ukrán férfi



Nyereségvágyból elkövetett emberölés kísérlete miatt emeltek vádat az ukrán állampolgárságú férfi ellen. 15 évig volt szökésben miután kétszer hasba lőtte egy autó utasát.

kisbusz

2001-ben az ukrán férfi egy társával megbeszélte, hogy úgy fognak elrabolni egy kocsit, hogy stopposként beül, majd a sofőrt és az utasokat fegyverrel fenyegetve átveszi az irányítást. A tervről egy harmadik személy, egy magyar nő is tudott.

Végül november 19-én stopposként felvette az egyik ukrán férfit és egy magyar nőt egy szintén ukrán állampolgárságú férfi a kisbuszával az M1-esen. Az autóval Olaszországból tartottak Ukrajnába a sofőrön kívül még ketten.

Az elkövető Tata térségében a fegyverét a sofőrre szegezte, ezzel átvette az uralmat a kisbusz felett, egyúttal arra utasította, hogy folyamatosan haladjon az általa meghatározott sebességgel, illetőleg az utasokat felszólította, maradjanak nyugton, ellenkező esetben lelövi őket.

Az egyik utas azonban nem nyugodott bele az erőszakba, dulakodni kezdett az ukrán férfival, aminek az lett a vége, hogy kétszer hasba lőtték. Az elkövető, miután a lövések eldörrenése után megállt a kocsi, elmenekült, a magyar nőt azonban még fel tudták tartóztatni.

A meglőtt utas életveszélyes állapotba került, csak a gyors orvosi segítség mentette meg az életét. Mindkét lövés külön-külön is a halálát eredményezte volna. A magyar nőt azóta elítélték már, harmadik társuk, a másik ukrán férfi – aki az autópálya egy későbbi parkolójában várt a többiekre – még mindig szökésben van.

A 15 éven keresztül szökésben levő férfire, aki jelenleg előzetesben ül, fegyházbüntetést kért az ügyészség – írta a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség honlapján.