Az oroszok továbbra is követelik a tartozások kifizetését



Oroszország továbbra is követelni fogja, hogy Ukrajna fizesse ki a 3 milliárd dollárt.

Erről Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtószóvivője nyilatkozott. „Egyelőre nem tudom megmondani maguknak, hogy milyen lépéseket fogunk tenni és mikor. Megfelelő módon, a nemzetközi jog sajátosságaival élve fogjuk érdekeinket érvényesíteni” – mondta Peszkov. Megjegyezte, hogy egyelőre semmilyen lépést sem tettek az ügyben, és azt is, hogy a tartozást állami tartozásként tartják nyilván – közölte a TASZSZ.