Kárpátalja 65 milliótól esett el



A kárpátaljai megyei képviselők levelet írtak az ország vezetőihez, hogy a régiót is vegyék be egy kísérleti programba.

megyei_Tanacs

A projekt négy határ menti vidéken sikeresen működik, de Kárpátalját kifelejtették a sorból, noha négy EU-s tagállammal is határos. Arról van szó, hogy

az érintett megyék területein működő vámhivatalok bevételeinek túlteljesítése esetén az összeg fele helyben maradhat, amit kizárólag útjavításra és –építésre lehet fordítani.

Számítások szerint, ha Kárpátalján is működne ez a kísérleti jellegű projekt, csak az első félévben 65 millió hrivnya jutott volna pluszban az utakra. Hogy ez az igazságtalan helyzet változzék, a megyei önkormányzat levelet intézett az elnökhöz, a kormányfőhöz és a parlament elnökéhez, hogy változtassanak ezen a méltánytalan helyzeten. Az indoklásban az áll, hogy a kárpátaljai átkelőkön naponta 27 ezer jármű fordul meg, s ez hatalmas megterhelést jelent az úthálózatra, melynek karbantartására éves szintén 500 millió hrivnya kellene, csakhogy ez egyszerűen nem áll az önkormányzatok rendelkezésére.

Ez a projekt jelenleg Odessza, Lemberg, Voliny és Csernyivci megyében működik, ehhez szeretne csatlakozni Kárpátalja. Azt is szeretnék, hogy a kezdeményezés egészen 2018-ig tartson, hogy legalább valamennyit profitálhassanak ebből.