Kerry ismét fenyíti az oroszokat



Oroszországnak tartózkodnia kellene a támadó szíriai műveletektől, és Bassár el-Aszad szíriai elnök kormányát is vissza kellene tartania a hasonló lépésektől – jelentette ki John Kerry amerikai külügyminiszter hétfőn.

A tárcavezető kolumbiai látogatásán közölte: nyilvánvalóan rendkívül fontos, hogy Oroszország és az Aszad-rezsim tartózkodjon az offenzív műveletektől,

“ahogy a mi felelősségünk, hogy a (szíriai) ellenzéket rábírjuk arra, ne bocsátkozzanak hasonló akciókba”.

Májusban a közel-keleti országot támogató nemzetközi csoport augusztus 1-jét szabta meg a szíriai politikai átmenet kezdetének határidejeként.

Kerry hétfői nyilatkozatából azonban úgy tűnt, Washington nem változtat eddigi politikáján. Azt mondta, az Egyesült Államok folytatja az erőszakos összetűzések tartós beszüntetésére irányuló erőfeszítéseit. Kerry az Aszad-kormány offenzíváját és a múlt hétig még az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet szíriai szárnyának számító csoportosulást – az eddig an-Nuszra Frontként ismert csoportosulást, amely Dzsabhat Fatah as-Samra változtatta nevét – vádolta azzal, hogy megakadályozzák a tartós tűzszünet elérését.

Szíriában több mint öt éve polgárháború dúl, amelyben eddig több mint 280 ezer ember vesztette életét és milliók váltak földönfutóvá – írta az MTI.