Nem sok jóra számíthat az ex-régiós vezér



Két hónapig előzetesben marad a korábbi hatalompárt volt frakcióvezetője.

efremova

Olekszandr Jefremovot július 30-án tartóztatták le. Bécsbe akart repülni az ott élő fiához, a hatóság emberei már a gép fedélzetéről hozták le. Terrorizmussal és az ország alkotmányos berendezkedésének megdöntési kísérletével gyanúsítják. Jurij Lucenko főügyész szerint fennáll a szökés veszélye, ezért javasolta, helyezzék előzetesbe.

Hallgatott is rá a Jefremov ügyét tárgyaló Kijevi Pecserszki Kerületi Bíróság, s két hónapra előzetes letartóztatásba helyezte a Régiók Pártja egykori frakcióvezetőjét. Ráadásul még óvadék ellenében sem védekezhet szabadlábon.