Moszkva szerint a felkelők vegyi fegyvert vetettek be Aleppónál



Heten meghaltak, huszonhárom embert pedig kórházba kellett szállítani amiatt, hogy szíriai kormányellenes fegyveresek mérgező anyagot vetettek be – közölte szerdán Szergej Csvarkov altábornagy, az orosz fegyveres erőknél a szíriai fegyverszünet betartásának megfigyelésére létrehozott, Szíria Latakia tartományában működő hmeimími központ parancsnoka – közölte az MTI.

aleppo

A tábornok terrorcselekménynek minősítette a támadást, amely kedd este Aleppó keleti részén, egy lakókerület ellen történt végre. Szavai szerint az akciót olyan területről indították, amely egy, az Egyesült Államok által mérsékelt ellenzéki erőként számon tartott fegyveres csoport tart az ellenőrzése alatt áll.

Csvarkov elmondta, hogy az incidensről tájékoztatták az Egyesült Államokat.

A nap folyamán korábban Mihail Uljanov, az orosz külügyminisztérium fegyverzetellenőrzés részlegének vezetője Moszkvában közölte: a szíriai kormány többször is jelezte a Vegyifegyver-tilalmi Szervezetnek (OPCW), hogy az ellene harcoló erők, egyebek között az Iszlám Állam terrorszervezet, rendszeresen vetnek be vegyi fegyvert, a többi között között klórt, ám a közlésekre nem reagáltak.