Viharos széllel, jégesővel érkezik a hidegfront



Péntek kora délután északnyugat felől hidegfront érkezik megerősödő, helyenként viharossá fokozódó széllel.

eso

Pénteken eleinte többnyire napos idő várható, majd a kora délutáni óráktól kezdetben nyugaton, este már a középső területeken is erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet, és főként a Dunántúlon egyre többfelé alakul ki zápor, zivatar. A többnyire gyenge vagy mérsékelt déli, délkeleti szél pénteken napközben többfelé megélénkül, a Dél-Alföldön néhol meg is erősödik, majd délutántól a Dunántúlon a szél északnyugatira fordul, és a Kisalföldön viharossá fokozódik. Zivatarok környezetében másutt is lehetnek viharos széllökések.

A front az esti, késő esti órákra eléri a Duna vonalát. A Dunántúlon – főként annak nyugati felén – délutántól szórványos zivatarok kialakulására lehet számítani, melyek délnyugatról északkelet felé helyeződnek át. A zivatarokat 70 km/h feletti szél, 20-30 mm csapadék, néhol jégeső kísérheti.

A Dunántúlon – ezen belül legjobb eséllyel a Dunántúl délnyugati részén (Zala, Somogy) – egy-egy heves zivatar is kialakulhat, melyhez 80-90 km/h-t meghaladó szélroham, 30-40 mm feletti csapadék és nagyobb méretű jég is társul.

mti