Az IÁ élve elégetett több mint 50 fiatalt Irakban



Az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet élve elégetett több mint 50 fiatalt az észak-iraki Kirkuk kormányzóságban lévő Havidzsa városában – állította az al-Arabíja pánarab televízió vasárnap.

A híradás szerint mindez szombat este történt. Az al-Arabíja úgy tudja, a fiatalokat azzal vádolták az iszlamisták, hogy feltüzelték szüleiket az IÁ ellenőrzése alatt álló város elhagyására. Rajtuk kívül további négy fiatal irakit lőttek agyon a dzsihadisták hasonló ürüggyel Havidzsa központi terén – tette hozzá a hírtelevízió.

Kirkuk kormányzóság délnyugati körzeteit, ahol Havidzsa is fekszik, az IÁ még 2014 júniusában vonta ellenőrzése alá. Azóta pedig több mint 150 ezer helyi civil menekült el az iszlamisták rémuralma elől, jelentős részük a kormányzóság székhelyén keresett menedéket.

mti