Továbbra is heves harcok dúlnak a szíriai Aleppóban



Továbbra is heves harcok dúlnak a szíriai Aleppóban – tájékoztat az EuroNews.

A kormányerők vasárnap intenzív légitámadást indítottak a város keleti felén, hogy visszaszorítsák a felkelők előretörését, akik elindultak a település nyugati része felé. Aleppóban jelentős károk keletkeztek, de az áldozatok számát egyelőre nem lehet tudni. A szíriai ellenzék nemzetközi segítséget kér.

“Szinte csoda, amit elértünk Aleppóban. Nemcsak a szíriai rezsimmel nézünk szembe, hanem a különböző milíciákkal is, a Hezbollahhal, az irániakkal vagy az oroszokkal. Hogyha a nemzetközi közösség készen áll egy politikai átmenetre, akkor mi is, azonban meg kell előtte nézni, hogy milyen intézkedésekre van szükség, nem elég csak kijelenteni, hogy készen állnak”

– nyilatkozta Anas al-Abdah, a Szíriai Nemzeti Koalíció elnöke.

A kormányerők és a felkelők is újabb csapatokat vezényeltek Aleppóhoz. Az Aszad-hadsereg 2000 tagja indult a városhoz.

Aleppóban mintegy 250-300 ezer civil rekedt. A humanitárius helyzet egyre rosszabb. A segélyszervezetek nem jutnak be a körülzárt városba, így nem tudnak élelmiszert és gyógyszert vinni.