Török sajtó: a barátság új korszakának kezdete Erdogan és Putyin találkozója



Egységesen a barátság új korszakának kezdeteként értékeli a szerdai török sajtó Recep Tayyip Erdogan török államfő és Vlagyimir Putyin orosz elnök előző napi szentpétervári találkozóját.

A Sabah című vezető kormánypárti napilap Erdogannak azt a kijelentését emelte ki, amely szerint az Ankara és Moszkva közötti szálak még a korábbinál is erősebbre fonódnak majd. Az újság kiemelte, hogy a tárgyalás értelmében az együttműkődés széleskörű lesz, a védelemtől az energiaellátásig, az áruforgalomtól a turizmusig minden területre kiterjed.

Melih Altinok, a Sabah publicistája szerint Putyin titkos információkat osztott meg Erdogannal azokat az összeesküvőket illetően, akik a múltban szoros szövetségesnek számító két országot el akarták távolítani egymástól. Mehmet Barlas tárcaíró gondolatmenetében még tovább ment. Úgy vélte: ha már a július 15-i puccskísérletet követően egyértelművé vált Fethullah Gülen befolyása a török légierő tagjai között, akkor lehetséges az is, hogy az Egyesült Államokban önkéntes száműzetésben élő török hitszónok hálózata robbantotta ki a török-orosz viszályt tavaly november 24-én, amikor a török légierő lelőtt egy orosz vadászbombázót a szíriai határnál.
A Hürriyet című napilap szerint új korszak kezdődik a kétoldalú kapcsolatokban, amelyek szinte a mélypontról fordultak vissza. Az újság kiemelte, hogy a rendeződés heteken belül megkezdődhet.
A Habertürk “tiszta lappal” induló konszolidációról írt. Az újság Putyin azon kijelentésére helyezte a hangsúlyt, amely szerint a két ország jó viszonya a világ stabilitásához járul hozzá.

Több lap az építkezés időszakáról, egy stratégiai barátság megkötéséről számolt be. A Star és a Vatan ironikusan a “Hol is hagytuk abba?” kérdést tette fel címlapján. A lapok kedves gesztusként értékelték, hogy a szentpétervári találkozó munkavacsoráján Erdogan és Putyin kézfogását ábrázoló alátéteket helyeztek az asztalra.
A Sözcü című ellenzéki kemalista napilap úgy látta, hogy a két államfő “kézfogása riadalmat kelt a Nyugatban”. Az újság szerint

a nyugati országokat aggodalommal tölti el, hogy Törökország “arcát kelet felé fordítja”

. A Sözcü értékelésében Ankara és Moszkva kapcsolatai a találkozóval újból sínre kerültek.

Rahmi Turan, a lap vezető publicistája szerint Törökország előhúzta az orosz kártyát.

“Csaknem az egész világ ellenünk van. Nagyon kevés a barátunk. A helytelen politika vezetett ide, de mindenkinek megmutattuk, hogy amikor a nemzetet fenyegeti veszély, képesek vagyunk összefogni”

– fogalmazott. Az Erdogan és Putyin közötti fagyos szembenállás oldódása mindkét fél számára pozitív eredményeket szül majd, a fájdalmas sebek begyógyulnak. A közeledés Szíria szempontjából is reményt keltő. A Nyugattal való kapcsolataink napról napra feszültebbé váltak, Amerika és Európa nyomásának csökkentése érdekében a magára maradó Törökország most Oroszország felé fordította tekintetét – írta Turan.

mti