Újabb hazarendelt török katonák léptek meg a hatóságok elől



Az athéni török nagykövetség két katonai attaséja múlt szombaton családjával együtt kompra szállt és Olaszországba szökött, miután hazarendelték őket a július 15-i katonai puccskísérletet követő vizsgálatok miatt – közölte csütörtökön a török külügyminiszter az NTV török hírtelevízió élő adásában.

Mevlüt Cavusoglu azt mondta: felveszik a kapcsolatot az olasz hatóságokkal a diplomaták kiadatásáról Egyikük testvére Hollandiában él, így az ottani szerveket is értesítik.

Két, Bangladesben szolgálatot teljesítő török diplomata New York-ba szökött – tette hozzá a miniszter.

Arra is kitért, hogy még mindig várja a választ Washingtontól annak az Egyesült Államokban menedékjogot kérő török katonai parancsnok ügyével kapcsolatban, aki Virginiában, a NATO norfolki főhadiszállásán teljesített szolgálatot. Hangsúlyozta: a tárca jogi lépéseket tesz azok ellen, akik a hazarendelésnek nem tesznek eleget.

Ankara az önkéntes amerikai száműzetésben élő Fethullah Gülen török hitszónokot és az általa kiépített “párhuzamos államot” teszi felelőssé a korábbi puccskísérletért.

Cavusoglu megjegyezte: együttműködésre utaló jeleket lát Washington részéről Gülen kiadatásával kapcsolatban.

mti