Az orosz védelmi miniszter szerint nemsokára amerikaiakkal indulnak közös bevetésekre Aleppóban



Oroszország és az Egyesült Államok hamarosan tető alá hozza azt a megállapodást, amely alapján közös harci bevetéseket indítanak az Iszlám Állam harcosai ellen Aleppóban – ezt írta az orosz sajtó a védelmi miniszterre hivatkozva.

Szergej Sojgu azt mondta: „előrehaladott szakaszban vannak” a tárgyalások. „Lépésről lépésre, egyre közelebb kerülünk annak a tervnek a kidolgozásához – most csak Aleppóról beszélek –, amely lehetővé tenné számunkra, hogy közösen folytassunk harcot, elhozhassuk a békét, és az emberek visszatérhessenek otthonaikba ezen a sok szenvedést látott földön” – mondta az orosz védelmi tárca vezetője.

A miniszter szerint a civil lakosság kimentésére szolgáló humanitárius folyosókat folyton aláaknázzák a szélsőségesek, így további útvonalakat hoznak létre annak reményében, hogy nem lesz kapacitásuk az összeset aláaknázni. Szerinte folyamatosan indulnak humanitárius segélyszállítmányok a térségbe, és állandóan azon vannak, ohgy helyreállítsák a megrongált szivattyúkat és ivóvízvezetékeket.

Hétfőn az orosz külügyminiszter német kollégájával tanácskozott Jekatyerinburgban. Szergej Lavrov elismerte, hogy a napi három órás tűzszünetek nem elegendőek ahhoz, hogy segélyszállítmányokat juttassanak el a városba, vagy civilek hagyhassák el Aleppót, de úgy véli, hogy a szíriai felkelők ezt arra használják ki, hogy átcsoportosítsák erőiket és újra felfegyverkezzenek.

Korábban a német kormányszóvivő cinizmusnak nevezte az oroszok által biztosított háromórás fegyvernyugvást. Szerinte Bassár el-Aszad szíriai elnöknek és a vele szövetséges Oroszországnak jelentős felelőssége van a városban kialakult helyzetért, az ő döntésüktől függ, hogy lesznek-e újabb halottak, és az emberek kapnak-e segítséget és reményt a hónapokig tartó szenvedéseik után.

(MTI)