Moszkvában még bíznak a diplomáciai rendezésben



Továbbra is megvalósítható a minszki megállapodás – hangsúlyozta a budapesti orosz követség követtanácsosa a nemrég ismét kiéleződött orosz-ukrán konfliktus kapcsán.

Korábban Ukrajna budapesti nagykövete is úgy látta, hogy e rendezési tervhez kellene tartaniuk magukat a feleknek. Valerij Ljahov, a budapesti orosz nagykövetség követtanácsosa az InfoRádiónak nyilatkozva lát még esélyt a tárgyalásos rendezésre.

Hangsúlyozta:

az orosz fél következetesen érvel az Ukrajna keleti részében folyó konfliktus békés rendezése és a minszki megállapodás teljes körű betartása mellett.

Hasonlóan nyilatkozott nemrég Ljubov Nepop budapesti ukrán nagykövet is.

Valerij Ljahov a szóban forgó rádióinterjúban elmondta: “Vannak nálunk megcáfolhatatlan bizonyítékok, hogy a Krímben egy diverziós cselekményről van szó, amelyiket Ukrajna védelmi minisztériuma felderítő főosztálya már régen eltervezte és készen álltak ezeket megvalósítani.”

A budapesti ukrán nagykövet azonban ezt korábbi nyilatkozatában tagadta, amikor ezt mondta: “Itt egy hamis vádról van szó, aminek csak egy a célja, hogy tovább élesítse még a feszültséget és esetleges hivatalos okot teremtsen meg az Ukrajna elleni orosz agresszió szélesítéséhez.”

Valerij Ljahov hangsúlyozta, hogy az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat már ukrán ügynököket is elfogott a Krímben, kettejük már beismerő vallomást is tettek, Ljubov Nepop azonban ennek valóságtartalmát is cáfolta, állítva, hogy Ukrajna a békés rendezésben érdekelt.

Oroszországi sajtóhírek szerint nagyobb létszámú és korszerűbb felszereléssel ellátott erőket telepített nemrég az ukrán határra a Krím félsziget mentén. Az orosz követtanácsos az InfoRádió kérdésére úgy fogalmazott, hogy az új alakulatok célja, az – álláspontja szerint népszavazás nyomán – elcsatolt félsziget és az egész ország védelmének biztosítása, amely minden szuverén állam joga, az átcsoportosítás pedig nincs összefüggésben a konfliktus kiéleződésével. Ennek ellenére az ukrán elnök múlt héten a legmagasabb harckészültségi fokozatot rendelte el a Krím és a felkelők uralta Donyec-medencei területek közelében állomásoztatott összes ukrán katonai egységnél.