Tavaly közel harmincezren kaptak kishatárforgalmit



Csökken az ukrán–magyar vonatkozásban kiadott kishatárforgalmi engedélyek száma.

Az adatokat Ukrajna magyarországi nagykövete ismertette. Vázolta, hogy arra azok jogosultak, akik a határ menti  50 kilométeres körzetben élnek. 2015-ben 29 ezer kishatárforgalmi engedélyt adtak ki, 2014-ben 35 ezret, 2013-ban pedig 38 ezer ilyen engedély talált gazdára. A nagykövet úgy gondolja, mivel a kishatárforgalmi engedélyek kiadásánál nem tapasztaltak visszaéléseket, ezért nem fenyeget veszély amiatt, hogy ezt a rendszert megszüntessék.

A lengyel példát megemlítve viszont elképzelhetőnek tartja, hogy kiemelten fontos események miatt egy bizonyos időre felfüggesszék a kishatárforgalmi egyezményt, mint ahogy ezt Lengyelország tette a NATO-csúcs és a pápa lengyelországi látogatása idején.