A szlovák határőröknek is köze lehet a kárpátaljai erdőirtáshoz



A Trend.sk szlovák gazdasági portál információi szerint a szlovák határőrök tudtával és közreműködésével csempészték Szlovákiába a két ország határövezetében illegálisan kitermelt fát. A szlovák hatóságok egyelőre nem kommentálták az értesüléseket.

A portál ukrán ügyészségi forrásokra hivatkozva közölte, hogy legkevesebb 6000 köbméter fát csempészhettek át az ukrán-szlovák határon, amihez köze lehet a szlovák határőröknek is. Jevhen Jenyin főügyész-helyettes megerősítette a Trend.sk-nak, hogy az illegálisan kitermelt fával megrakott szlovák teherautók akadálytalanul áthaladtak az államhatáron.

A szlovák híroldal, idézi a Mukachevo.net korábbi írását, mely szerint az erdészeti hatóság és a határőrség is elrendelhet egészségügyi fakitermelést, ám az így kivágott fa nem exportálható. Ugyanakkor a helyszínen arra utaló nyomokat találtak, hogy a fát Szlovákia irányába szállították el.

A kárpátaljai portál azt is kiderítette, hogy a kitermelést nagy valószínűséggel egy szlovák cég végezte.

Ráadásul a szlovákiai hirdetési portálokon több száz olyan felhívást is találtak, ahol Ukrajnából származó faanyagot kínáltak eladásra.