Nem minden ukrán büszke az állampolgárságára



Az ukrán lakosság 60 százaléka tartja magát ukrán állampolgárnak – derült ki abból a felmérésből, amit az Ukrán Tudományos Akadémia Szociológiai Intézete végzett el az ország függetlensége 25. évfordulójának előestéjén.

A megkérdezettek 3,9 százaléka szovjet állampolgárként aposztrofálta magát, míg 1 százalék mondta azt, hogy ő európai polgárnak tartja magát. A válaszolók 22 százaléka az adott település lakosának vallotta magát, állampolgárságát nem emelte ki.
A felmérés arra is választ keresett, hogy az ukránok mennyire büszkék állampolgárságukra.

18 százalék nagyon büszke arra, hogy ukrán. 42,1 százalék inkább büszke erre, mint nem. 10,7 százalék inkább nem büszke erre, semmint igen. 5 százalék kifejezetten nem büszke emiatt, míg 24,3 százalék nem akart, vagy nem tudott a feltett kérdésre választ adni.

Azt is kérdezték a közvélemény-kutatás készítői, hogy megilleti-e az orosz nyelvet az államnyelv státusza. 30 százalék szerint igen, 55,5 százalék szerint nem. Egy 2010-ben végzett felmérés alkalmával még 51 százalék pártolta az orosz nyelv hivatalossá tételét, 33 százalék utasította akkor el.

Nemrég arról közöltünk egy kisebb összeállítást, hogy az Ukrajnában élők javarésze úgy gondolja, a Szovjetunióban könnyebb volt az élete, mint a független Ukrajnában.