Washington betartja a NATO-val szembeni kötelezettségei



Az Egyesült Államok betartja a NATO alapszerződésében és az 5. cikkelyben foglalt kötelezettségeit – hangsúlyozta kedden Rigában a balti vezetőkkel tárgyaló Joe Biden amerikai alelnök.

mccain

Biden, aki Rigában Raimonds Vejonis lett, Dalia Grybauskaite litván és Toomas Hendrik Ilves észt elnökkel tárgyalt, “szentnek” nevezte Washingtonnak szövetségeseivel szemben vállalt kötelezettségeit. “Bármit, amit más pártok elnökjelöltjeitől hallhattak, nem szabad komolyan venni” – tette hozzá Donald Trump republikánus amerikai elnökjelölt kijelentésére utalva.

A demokrata párti alelnök sejtette, hogy Trump, aki még soha nem töltött be választott tisztséget, nem érti a NATO 5. cikkelyként ismert kölcsönös védelmi garanciát. Biden látogatása idején feszült a térség államai és Oroszország közötti viszony, a szövetségesek aggódnak Donald Trump kijelentései miatt, aki kampányában jelezte, ha megválasztják, Washington felhagyhat a NATO valamennyi tagjának automatikus védelmével, amelyből így kikerülhetnek azok a tagállamok, amelyek nem tesznek eleget a védelmi költségvetéssel kapcsolatos kötelezettségeiknek.

Mind a demokrata pártiak, mind a republikánusok támogatták a NATO-védelem biztosítását – nyugtatta balti tárgyalópartnereit az amerikai alelnök.

Aggódó szövetségesek

Litvánia, Lettország és Észtország, amely 1990-es évek elején vált függetlenné, fél évszázaddal azután, hogy a Szovjetunió bekebelezte őket, attól tart, hogy egy Oroszországgal való esetleges konfliktus esetén frontvonallá válna. A NATO vezetői júliusban állapodtak meg, hogy katonai erőket vonultatnak fel a balti államokba és Lengyelország keleti részébe, hogy megnyugtassák a moszkvai fenyegetés miatt aggódó térségbeli szövetségeseiket.

“Nagyon fontos számunkra, hogy valamennyi fél kész legyen megerősíteni stratégiai partnerségünket. és meggyőződésünk, nincs olyan ügy, amely megváltoztatná az Egyesült Államok elkötelezettségét a választások után”

– jelentette ki a Biden után felszólaló Dalia Grybauskaite.

Biden szerdán Törökországba utazik, ahol találkozik Recep Tayyip Erdogan török elnökkel és Binali Yildirim miniszterelnökkel, majd Svédországba látogat, ahol az európai menekültkérdésről tárgyal.

mti