Dél-Amerikában fogták el Herszon volt polgármesterét



A Dominikai Köztársaságban található Bavaro városban letartóztatták az emberrablással vádolt Volodimir Szaldót, Herszon város önkormányzati képviselőjét, egykori polgármesterét.

herszoni-polgarmester

A nyomozóhatóság feltételezése szerint Szaldo megbízásából rabolták el azt a személyt, aki az orosz titkosszolgálat, az FSZB politikushoz fűződő kapcsolatát bizonyító hangfelvételt hozott nyilvánosságra

. Az utóbbi eredetiségét az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) is vizsgálja, és eljárást is indított az ügyben.

Az elrabolt férfi állítása szerint augusztus 18-án Szaldo biztonsági embereivel betört és átkutatta a házát, kompromittáló bizonyítékokat keresve és azért rabolták el, hogy kiderítsék mit tudhat még a férfi.

Szaldo letartóztatását Kuba ukrajnai nagykövetsége is megerősítette, amely egyben felel a Dominikai Köztársasággal való kapcsolatért. Szaldo 2002 és 2015 között volt Herszon polgármestere, ezt követően parlamenti képviselő a Régiók Pártjának színeiben.