Minden korábbinál szervezettebb módon csempészik a menekülteket



Minden korábbinál szervezettebb módon, a lebukástól cseppet sem félve csempészik át a szerb– magyar határon a menekülteket, s szállítják őket az osztrák határra – írja a Blikk.

migransok

A portál úgy tudja, hogy a drótakadály egyik megjelölt oszlopát emelik ki a földből minden hajnalban egy megadott időpontban a magyar oldalon a csempészek, s a drótot félrehajtva percek alatt 200–250 embert engednek át, aztán visszateszik a kerítést a helyére. Az akció után szinte semmilyen nyom nem marad. Állítólag hétvégi napokon még többen jönnek át, akár a négyszázat is elérheti az átengedett menekültek száma. A Blikk értesülései szerint
egy borsodi csapat koordinálja a műveltet, de mellettük egy szerb csempészekből álló bűnbanda is dolgozik.

A lapnak egy olyan személy nyilatkozott, aki mindkét szervezet ténykedésére rálát, kérte, hogy nevét ne írják le.
„Többnyire hajnali 3 órakor érnek a kerítés szerb oldalára, ekkor emelik ki a cölöpöt, majd hajtják fel a drótkerítést. Percek alatt átkúszik a határ szerb oldalán várakozó 200–250 ember” – mesélte a bennfentes. A migránsok a sötétben egy közeli erdős részre sietnek, ott húzzák meg magukat reggelig.

„A közelben szoktak parkolni a csempészek rendszám nélküli autói, buszok most már ritkábban jönnek értük. Az autókra helyben szerelik fel a rendszámot. Az embercsempészek autói kizárólag nappal, csak főúton közlekednek.
Most különösen felerősödött az áramlás, kihasználva a balkáni vendégmunkások tömeges átutazását. Érthetetlen, de sosem buknak le, elkerülik az ellenőrzést, mindennap dolgoznak, tucatnyi fuvart bonyolítanak ugyanazokkal az autókkal”

– tette hozzá a portál informátora. Úgy vélte, kívülről úgy tűnik, mintha a hatóságok szemet hunynának a ténykedésük felett. Úgy tudjuk, akadtak már olyan egyenruhások, akik meg is buktak.

A Blikk megkérdezte a Belügyminisztériumot, az elmúlt egy évben hány büntetőeljárás vagy vizsgálat indult esetleges mulasztásért vagy vétségért a határon szolgálókkal szemben, de lapzártánkig nem kaptunk választ.
Az ár jóval drágább lett mint tavaly, a Blikk egy éve a csempészek sorai közé is bejutott: akkor egy fuvar 4 főnek ezer euró (kb. 300 ezer Ft) volt, ma éppen duplaannyit, vagyis 600 ezer forintot kérnek a csempészek egy autóra a fuvarért. A bandák vezetői 25 százalékot tesznek el, de még így is egymil¬liót kereshet egy embercsempész sofőr.
Szigorúbb védelem

Új, akár több százezer ember megállítására is alkalmas kerítést tervez a kormány felhúzni a magyar-szerb határra. Az újabb védvonal a mostaninál is erősbb lesz, előtte egy homoksávval, ami rögzíti majd a nyomokat. Drónok és infrakamerák is pásztázzák majd a kerítést környékét, így képtelenség lesz észrevétlenül megközelíteni a határt.