Újabb szerkesztőségi razzia Törökországban, 27 újságírót bevittek



Megrohamozta az Azadiya Welat nevű kurd nyelvű újság diyarbakiri szerkesztőségét vasárnap késő este a török rendőrség, és a helyszínen lévő 27 újságírót őrizetbe vették – jelentette az IMC TV kurdbarát televízió. A török hatóságok az eljárást azzal indokolták, hogy “terrorista egyesületről” van szó.

torok

Jogvédő szervezetek és nemzetközi megfigyelők a július 15-i török puccskísérlet óta aggódva figyelik a török sajtószabadság helyzetét. A török kormány a sikertelen hatalomátvételi kísérlet után 130 újság, rádió és televíziós csatorna működését szüntette be.

A sajtóorgánumoknak azt rótták fel a török hatóságok, hogy kapcsolatban állnak az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen hitszónokkal, akit Ankara a puccskísérlet értelmi szerzőjének tart.

A török kormány szigorúbb ellenőrzés alatt tartja a kurd médiát, mióta Törökország délkeleti részében két és fél év fegyverszünet után tavaly júliusban kiújultak a harcok a kurd milíciák és a biztonsági erők között. Az utóbbi időben a kurdbarát média azonban még az eddigieknél is erőteljesebb nyomás alá került.

Augusztus közepén egy isztambuli bíróság betiltotta az Özgür Gündem nevű kurd lapot, amelyet azzal vádoltak meg, hogy a betiltott Kurdisztáni Munkáspárt propagandáját terjeszti.

A 2011-ben alapított, magánkézben lévő IMC TV február végén közölte: a hatóságok a Türksat nevű műhold működtetőjét utasították, hogy szüntesse be a kurd csatorna műsorainak sugárzását, mert “terrorista propagandát” közvetítenek. Ennek ellenére az IMC TV internetes oldalán továbbra is közzéteszi műsorait.

Ez az egyetlen kurdbarát tévécsatorna Törökországban, amely szembemegy a kormányzati retorikával. Bár nem az IMC TV az egyetlen kurd nyelvű csatorna: a legutóbbi médiareform idején például a TRT állami televízió is létrehozott saját kurd adót TRT Kurdi néven.

mti